Zsuzsa

Kedves Kicsik és Nagyok!
Zsuzsa vagyok, a Lares Alapítványi  Stábjának lelkes tagja immár harmadik éve. Munkám során nap, mint nap új élményekkel és tapasztalatokkal leszek gazdagabb, amit a gyerekeknek és kollégáimnak köszönhetek. Az óvodai csoportunk egy vegyes csoport, ahol már 2 éves kortól, egészen az iskolába készülő korosztályig vannak gyerekek, így több korosztállyal találkozom és foglalkozom. A gyerekek mellett másik szenvedélyem a zene. Kisiskolás koromban kezdtem közelebbről megismerkedni a zenével, ami aztán a hivatásommá vált. Elvégeztem a váci konzervatórium magánének szakát, majd Egerben az ének,-zenetanár szakot. Munkám során ezeket az ismereteket alkalmazom a gyerekek nyelvére lefordítva. Az éneklés vezet legközvetlenebbül a zene átéléséhez, megértéséhez. Fontosnak tartom, már pici kortól a gyermekek zenei nevelését, ezért bármit csinálok a gyerekekkel, mindig „belecsempészem” közös tevékenységeinkbe a zenét. Sokat énekelünk játék közben, alkotás közben, még mesemondás közben is keresek alkalmat 1-1 dalocska éneklésére, ezzel is színesebbé téve az élményt. Így a gyerekek szinte mindig átélik a zene és a közös éneklés örömét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése