Itt a május!

Az április se volt éppen kutya, pláne a maga nyulaival, de azért mégis csak "r" betűs hónap, aminek során, mint tudjuk, hiába kacsintgat felénk hívogatón az a bizonyos "szép zöld gyep", ami már úgy hiányzott nekünk télen, bizony, nem szabad közvetlenül a földre leülni.

Se egy kis dombra. Csak párnára. Vagy pokrócra. Esetleg padra. Netán - polifoamra.
(Nem, nem csupa "p" betűsre, hiszen leülhettek egy hokedlire vagy egy zsámolyra is.)
Most, hogy itt a május, ennek vége, elérkezett a bikfik, a bukfencek, sőt a bukferencek ideje, s ha minden jól megy, és nem esik borzasztóan sokat az eső (ami ugyan aranyat ér), annyit üldögélünk a fűben, ameddig csak a fű bírja.

Májusban mindenkinek van minek örülni, Anyák napja, Gyerek nap, huhuj, az ember csak kapkodja a fejét. A Parksarokban is kitört a május, ennek megfelelően mindenki kap valamit!

Szerdán 17h-tól OVIS TORNA Katival, ahogy már megszokhattátok. Ebben még az a jó, hogy továbbra is lehet csatlakozni a csoporthoz, 4-5-6 évesek, rajta hát!

Csütörtökön végre ismét RÖGTÖNZŐ VARRODA, amit már egy hónapja várunk! A májusban az is jó, hogy előveszünk egy sereg ruhadarabot, amit télen - valamint a már említett "r" betűs hónapokban - nemigen hordhattunk. Nem úgy májusban! Ha ruhák átalakításra, újragondolásra vagy csak egy kis karbantartásra szorulnak, a Cellux csoport garantáltan segítségedre lesz. 17:30 és 20:30 között várunk Benneteket.

Ha péntek délelőtt, akkor SÜTÖDE! Gyertek, süssünk valamit együtt, anyának, apának, nagyinak és nagyapónak meg a katicáknak és a lepkéknek, no és a rigóknak. És a dinoszauruszoknak is. A továbbiakat pénteken 10:00 és 13:00 között beszéljük meg.
De vajon mi lesz ezen a héten MARISKA BÁBSZÍNHÁZÁBAN? Nos, 17:00-kor a Három kívánság című népmesét láthatjátok, amelyben a szegény embert nagy szerencse éri! Csak ne lenne olyan hirtelen természetű az ő édes felesége. Erről a legtöbbünk számára teljességgel ismeretlen jelenségről szól tehát a báb-mese, ami után sóliszt gyurmából készítünk majd mesefigurákat.

Kedves Apukák, hogy ne szomorizzatok, amiért nektek júniusig kell várakoznotok nemzetközi napotokra, májusban Titeket is megajándékozunk. Szombaton ugyanis megrendezzük a Parksarokban az első APÁS REGGELIT...! 10:00-tól várjuk szeretettel a Zapát és a Gyermeke(ke)t egy jó kis reggelire!
Szombatunk, úgy látszik a gasztronómia jegyében telik, délután ugyanis CELLUX GYEREK KONYHA! 15h-tól bodzás kalácsot készítünk, meg saját receptgyűjtő füzetet is, ami igazán különleges...és ezúttal azon nyomban kerül is majd bele recept, ami nem akármi!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése